Petz kalandjai Washington D.C.-ben

Meguntam a blog.hu folyamatos hibaüzeneteit, illetve ezt a nehézkes kezelőfelületet. A blog elköltözött a petzindc.blogspot.com-ra.

Hátrány: a kommentek nem tudnak jönni.

Előny: minden más

Félreértés ne essék, én is a Keresztény szokásoknak megfelőlen ünneplem a Karácsonyt, csakhát a blog van retrospektív módban írva ezért a késői poszt.

Arról nem is beszélve, hogy ez meglehetősen unalmas bejegyzés lesz, hiszen pont azokról szól, akiknek a blogot írom,és valószínűleg ők ott is voltak velem ezeken a jeles eseményeken.

Na mindegy. "A népszerűség titka a távolság" mondta még valaki a dániai "kiküldetésem" előtt (aki magára ismer az a kommentben jelezze pls) és igazat kell neki adnom. Dec 23-án értem haza pont a nagy Karácsonyi készülődés kellős közepébe, és már mindenki nagyon várt rám. Az ünnep pont olyan volt, mint minden évben, egyszóval szuper, de nekem talán még 1 lapáttal rátett a dolgokra, hogy ugye egy hosszabb kihagyás után találkozhattam a családdal és a barátaimmal. A fehér Karácsony és a brutál hidegek csak tovább erősítették bennem a kellemes téli hangulatot. Különösen hangulatos volt a 25-i viszkizés (szerintem így jobb, mintha whiskey-zést írtam volna) a barátokkal, főleg, hogy olyan családiasan voltunk, és persze hogy nagyon jót beszélgettünk. (Családiasan: mindenki a barátnőjével, kivéve én :D )

Karácsony után a "két ünnep között" című rész általában az év legjelentéktelebb időszaka, hiszen mindenki a Karácsonyt piheni és az Újévet várja. Nekem mégis ez volt az egyik legszebb időszak az egész tavaji évben. 'Nuff said :)

A Szilveszteri buli iszonyat jó volt. Nekem meg különösen, mert tavaj óta a két legjobb baráti társaságom együtt bulizik, és azt hiszem ezt mindenki nevében mondhatom: a legnagyobb sikerrel. Persze azért azt részrehajlás nélkül ki kell jelentenem, hogy a szolnoki oldalon jobb volt a buli, és persze szebbek voltak a lányok. Persze ezzel csak a kecskeméti csapatot szeretném kihívni egy baráti rivalizálásra, hiszen azt hiszem ebből csak mindkét félne előnye származik.

Az újév első napjai szinten nagyon szépen teltek, és az egészet lezáró közös vacsora és kávézás azt hiszem mindannyiunk számára sokáig kellemes élmény marad. (Vagy csak én éreztem magam ennyire jól?). Szóval jó volt látni együtt a csapatot (legalábbis a Pesti részét), jó volt beszélgetés, jó volt a söröző, ahová mentünk, jó volt a hangulat. Egyszóval minden jó volt.

És ez nekem sokat jelentett. Mert tudni azt, hogy bármi is történik itt Washingtonban, ott, 7300 Kilométerre innen van egy csapat akik örömmel várnak haza és akikre mindig számíthatok, az nem csak egy kellemes gondolat, hanem egyben egy felemelő érzés is.

Köszönöm.

Mint bizonyos geekek a címből következtethetnek, ez a bejegyzés az elmúlt hónap komoly zanzásítása lesz. (Így gyorsan oda tudok érni a jelenbe, és végre lehet live-blogom :D )

The Drive

November legvégén a lakótársam meghívott Floridába Hálaadást ünnepelni. Ő pár nappal korábban ment, és az utazás napján jött rá, hogy a reptér, ahonnan a gépe indul, 50 percre van tőlünk, és a parkolás 2 hétre egy vagyonba kerülne. Megkért, hogy hozzam vissza a kocsiját, én meg persze igent mondtam. Nem vagyok egy nagy autózó, és a forgalom itt kint elég brutál, ráadásul miközben próbáltam kitalálni, hogy vezethetek-e itt, rájöttem, hogy lejárt a jogsim. De inkább nem mondtam el neki, mert akkor inkább kifizette volna a parkolást, amit meg nem akartam. Így vezettem haza egy terepjárót Baltimore-ból töksötétben. Szerencsére minden rendben ment.

Florida

Pár nappal később elutaztam én is Floridába, Hálaadásra. Bár egy egész hetet voltam ott, mégis 2-3 nap volt igazán szabadság, mive a többi nap dolgoznom kellett. Ocalaban voltunk, ami kb Florida közepe, így csak az volt különleges, hogy meleg volt. De szerencsére a hétvégére elmentünk egy roadtripre, ami azért igazán feldobta a dolgokat. Szombaton lementünk a mocsárba, nem messze a tengertől, ahol egy kristálytiszta folyó folyik végig. Eredetileg tengeri teheneket akartunk látni, de azok nem voltak. Ehelyett viszont voltak majmok, mosómedvék, delfinek, ugráló halak, madarak. Ja, és mindezt egy kajakból láttuk, mivel béreltünk egyet, hogy felevezzünk a folyón. Este pedig kagylólevest ettem meg rákot a redneckek között egy Crab Shack jellegű helyen. Utána meg majdnem elvesztünk a mocsárban, mert a GPS olyan útra vitt minket az éjszaka kellős közepén, amin ember nem járt már vagy 10 éve. Izgalmas volt. Vasárnap már St. Petersburgben ébredtem ami Tampa Bay legfelkapottabb üdülővárosa. A városnézés után a nap nagyrészét egy Treasure Island nevű fehér homokú praton töltöttem, fürödtem az óceánban és élveztem az időjárást. A másik nagyon szuper dolog az volt, hogy a triphez egy Honda Type-R-t kaptunk, így nagyon macsón nyomtuk végig Floridát. Miami, Key West és a többi, majd később, remélem...

Last Days Before Christmas

Nem is emlékszem, hogy mi csináltam KArácsony előtt, csak a sok vásárlás rémlik, hogy mindenki megkapja az ajándékát. Volt szuper céges party is, ahol vicces volt látni, ahogy a főnökeim szépen lassan szétcsúsztak, és a máskor oly komoly emberek még break-táncot is nyomtak a táncparketten. Egy élmény volt. Meg hát ez volt az első céges Karácsonyi bulim, mindezt itt az USA-ban, pincérekkel, meg étellel-itallal, mindennel mi szem-szájnak ingere.

Karácsony előtti héten elindultam Magyarországra, de az időjárás meg a francia sztrájkolók keresztbe tettek nekem, így a járatomat törölték. Szerencsére egy nagy kerülővel azért dec 23-ra sikeresen hazaértem, nagyon rossz lett volna a Karácsonyt nem a családdal és a barátokkal tölteni. De ez már egy másik történet...

Az NHL meccs után ideje volt elnézni egy Football game-re is. A szezon szeptembertől februárig tart, vasárnap egész délután, illetve hétfő és csütörtök este is van meccs. A foci iszonyatosan népszerű, small-talk beszédtéma bárkivel-bármikor, emellett amint megtanulja az ember a szabályokat, és megszokja a gyakori reklámokat, kifejezetten élvezetes sport.

(élőben ugye nincs reklám, akkor mindig műsorok, versenyek, honor the military dolgok mennek, tv-nél meg ki lehet menni harapnivalóért, vagy mosdóra) Kis kedvcsináló az idei szezonhoz (főleg az eleje a hangulat miatt)

Ez pedig azon pillanatok gyűjteménye, amiért érdemes nézni a játékot.

Hétfő esti meccsre volt jegyünk, elég durva forgalom volt, így a meccs legelejéről legkéstünk, de mindegy is, mert mint mondtam a Redskins (a helyi csapat) annyira béna, hogy kb addigra el is dőlt a meccs. A vége nagy vereség lett, de mivel nem szurkoltam senkinek, így nekem nem volt akkora csalódás a game, mint a skins fanoknak. Az eredmény ellenére a hangula barmi jó volt, még úgy is, hogy a meccs közben elkezdett szakadni az eső. Szabályosan sajnáltam a cheerleadereket. Aprópó cheerleaderek:

Mondjuk arra rájöttem, hogy a focit jobb tv-n keresztül nézni, mert egy game 3-4 óra, és azalatt a washingtoni télben kellemesen meg lehet fázni. Mégis ennyien eljöttek:

Így végül a vesztes meccs ellenére igencsak megkedveltem az amerikai focit, azóta pedig próbálom követni a meccseket, hogy mire a rájátszás jön, "válasszak" magamnak csapatot, hisz sportot nézni úgy jó igazán.

Note: Elnézést, hogy csak most van új poszt, elég nagy kavarodás volt az utóbbi időszak, de mostmár back on track.

Na szóval, a mai postot a sportok fogják uralni.

Az amerikaiakat nem sok minden tudja igazán lázba hozni, de a sportok (legalábbis a tv-n keresztül nézve) igen.

Amit biztosan tudok, hogy Washingtonnak van hockey (NHL), foci (NFL) és kosárcsapata (NBA), így pont kapóra jött, mikor egy itteni magyar srác felajánlotta, hogy rendelnek jegyet a Capitals meccsre. Azon a héten, mikor mentünk a Caps az NHL tabella első helyen állt, és Tampa Bay-jel játszott, aki a másodikon. A stadion a belvárosban van, egy plázában, de mivel egy része a föld alá van süllyesztve, messziről nem is gondolná az ember, hogy egy 20.000-es stadion mellett áll.

Mivel a Redskins (NFL) nem éppen sikeres csapat, így az emberek a Caps meccseken élik ki szurkolásvágyukat. A hangulat tehát megvolt. Mi a legutolsó sorban (a legmagasabban) ültünk, így mindent jól láttunk. Nem sokkal később megérkeztek a magyar srác amerikai munktársai, akik nagyon jó arcok voltak.

A meccset a Caps nyerte 6:3-ra, így elég sok gólt is láttunk. A Capsnek van 2 orosz légiósa, akik összesen öt gólt lőttek a meccsen. Hiába, a technikai tudás még mindig Európában van :)

Amíg megírom a többi bejegyzést, itt egy kis ízelítő az itteni metróviszonyokról. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd visszasírom a Pestit :)

Ezuton szeretnem megkoszonni LoozerD kollega eszrevetelet, mely ravilagitott arra a tenyre, hogy biza' o javaban kommentel, csakhat sosem lat belole semmit itt az oldalon, mivel minden jovahagyasra var. Na, mivel itt nincs olyan, hogy jovahagyas, gondolom en allitottam be vmit rosszul, vagy alabol a blog.hu egy defektes felulet. (az utobbi amugy a kommentektol fuggetlenul is igaz) Szoval mivel en is osztom a pingvin velemenyet, barkacsoltam kicsit a feluleten, igy elvileg mar szabadon kommentelhettek.

 A masik felrevezeto dolog az volt, hogy az osszes jovahagyasra varo komment a mailboxom spam foldereben pihent, ott, ahol sosem jarok.

Na mind1, a lenyeg, hogy kommenteljetek szorgalmasan a jovoben, igy en is tudom, mi van veletek, es persze valaszolni is fogok.

Lehet bogreket is kellene sorsolnom a legativabb tagnak, bar most LoozerD elegge vezet, de semmi nem behozhatatlan!

Kommentre fel!

Hmm, nem túl jó ez az utólagos blogolás, mert azért én is sokmindent elfelejtek mire időt kerítek arra, hogy nekiüljek írni ide, emellett pedig első érzésből, nekifutásból, lehet, hogy jobb bejegyzéseket tudnék írni. Így most megpróbálom gyorsan összefoglalni az elmúlt 2 hetet, hogy eljussunk a jelenbe.

Ebben segítségemre van, hogy olyan nagyon sok dolog nem történt :) Volt halloween, bár én nem öltöztem be, viszont a gyerekek jöttek trick or treatelni, szóval egy tonna cukrot kiosztottunk nekik. Persze csak úgy minőségellenőrzési célból azért megkóstoltuk mindet, nehogy a gyerekek valami rosszat kapjanak, így nekünk is jutott az ünnepből valami jó :)

Azon a hétvégén volt egy nagy gyűlés a városban, a Rally to restore Sanity amit két híres humorista Jon Stewart és Stephen Colbert szervezett. Stewart a Daily Show nevű politikai (humor) magazint vezeti, Colbertet pedig onnan ismerthetjük, hogy a Megyeri-híd majdnem az ő nevét kapta. (A szavazásos sztorit gondolom mindenki ismeri.) Na lényeg, hogy állítólag Stewart még Obamánál is befolyásosabb ember, amit azért én nem hiszek, de a National Mallon megjelent több,mint 250.000 ember talán igen. (A Mall az a nagy zöld gyep DC közepén, ahol a Monument [ceruza] is van. Ha lepörgettek a harmadik bejegyzéshez, ott láthatjátok mögöttem) Na és, hogy miről is szólt? Hát, nem egyszerű, a lényeg az volt, hogy az emberek "tüntettek" azért, hogy a politika és a média őgy próbálja megjeleníteni a belpolitikai küzdelmeket, hogy azt állítja, az ország megosztott, az emberek egymás ellen vannak, hogy mindenki szélsőséges, stb. Colberték célja az volt, hogy bebizonyítsák, ez nem igaz, igenis az amerikai emberek minden nap együtt tesznek meg fontos dolgokat annak ellenére, hogy sokmindenben nem értenek egyet. De talán ez a videó jobban magyaráz, mint én:

Amúgy tényleg érdekes volt látni, hogy az emberek valami mellett is tudnak "tüntetni" nemcsak valami ellen. Viccesek voltak a táblák az emberek kezeiben, illetve sokan be is voltak öltözve Haloween maitt. (kedvencem egy 0,5X0,5-ös táblán: If your beliefs can fit to this board you should think again.)

Elkezdtem kondizni járni, először csak egy 7napos próba tagsággal, amit aztán megújítottam 3 hónapra. A vicces az, hogy a teremben szinte csak feketék illetve latinók járnak, és ők sem keverednek egymással. Szóval amikor az ember gyúr és jobbra néz, tetovált kigyúrt feketéket lát, ha balra néz, kigyúrt tetovált latinókat lát. Középen meg ott vagyok én. Kicsit az amerikai börtönfilmekre emlékeztet a történet :) De amúgy szerencsére jó fej mindenki, lehet velük haverkodni, sőt érdekes is velük úgy beszélgetni, hogy pl a latinok sokszor spanyol szavakat használnak azok helyett, amit nem tudnak angolul :) Jó lesz ez, meg legalább megvan a motiváció, hisz mindenki keményen edz.

Mindkét lakótársamnak van autója, de nem DC rendszámaik vannak, így nem parkolhatnak az utcán, különben megbüntetik őket. Kitalálták, hogy beállnak a hátsó udvarra, de mondanom sem kell, hogy a hátsó udvaron rengeteg gaz volt, illetve a talaj is nagyon egyenetlen és rengetek építkezési törmelék volt szétszórva. Az újságíró sráccal kitaláltuk, hogy rendbetesszük, bár ő csak a füvet akarta lenyírni, illetve virágfölddel kitölteni a gödröket. Én úgy voltam vele, hogyha már csinálunk valamit, csináljuk jól, így lenyírtuk a füvet, fölszedtük a sittet, építettünk egy normális alapot a kocsibejárónak a nagyobb téglákból, befedtük földdel és megerősítettük a tetejét. Több munka volt vele, mint az újságíró srác tervezte, haragudott is rám, amiért nem vagyok hajlandó összecsapni, de végül nagyon szuper lett. Ő is elismerte, és lány is örült neki. A tulaj pedig nagyon hálás volt, hogy rendbetettük az udvart, így grillezett nekünk húsokat és megvendégelt minket ebédre. Azt hiszem kellene valami mérnöki diplomát is csinálnom... :)

Okt 24-én vasárnap megérkezett az ágyam meg az éjjeliszekrényem és mivel IKEA, össze kellett szerelni. Mikor N mondta, hogy vett nekem ágyat Jörgenbörgenéktől olyan kellemes fenyő színű egyszerű, alacsony ágyra gondoltam. Hát nem. Ez is pont olyan óriási magas fém ágy, mint amilyen a többi szobában van. (és ami miatt nem választottam a másik szobát, remélve, hogy nekem majd európai ágyam lesz) Na mind1, megleően gyorsan összedobtuk, össz-vissz 6 lépésből állt, még a minimanó éjjeliszekrény 20-ból. Szerencsére ketten gyorsan végeztünk, így a szobám elnyerte véső formáját. Az ágyat Szultánnak neveztem el, egyszerűen azért mert az IKEA is így hívja. Amúgy meglepően kényelmes, csak az a fura, hogyha lefekszem rajta, akkor az ablakon keresztül pont látszik a lábam. Igen, olyan magas.

Délután meg elmentem vásárolni, és hát igaz, hogy itt minden nagyon olcsó. Tök durva, hogy a legmárkásabb cuccokat is meg lehet venni teljesen elérhető áron, és itt egy Ralph Lauren vagy egy Hugo Boss ing nem akkora szó, mint otthon. Jó, láttam persze 100 dolcsis ingeket is, meg gondolom a határ a csillagos ég, de itt a ruha is sima fogyóeszköz. Olcsó, lehet a szárító miatt nem bírja sokáig (itt gépben szárítják a ruhákat) de kit érdekel, majd vesznek másikat. Amerika azért működik, mert az emberek fogyasztanak, és azt a gazdaságnak újra kell termelnie. (Azaz termeltetnie a Távol-Keleten)

Nade miután vettem magam ruhákat elndultam haza, és eszembe jutott, hogy kajám meg nincs már szinte semmi. Beugrottam az élelmiszer-boltba, és itt indult a feketeleves. Megvettem egy csomó mindent, olyat is, ami nem létszükséglet, csak azt felejtettem el, hogy mindezt hogy fogom hazavinni. 1 Gallon Narancslé, Tej, fagyasztott zöldségek, gyümölcsök, müzli, rizs, húsok, konzerv, jégkrém. Kb úgy nézhettem ki hazafelé, mint valami hajléktalan ahogy próbáltam egyensúlyozni a 8 szatyrommal. De a durva inkább a súly volt. Komolyan nem voltam benne biztos, hogy mindezt haza tudom hozni, de szerencsére bennem van az a magyar virtus, hogy amit már kifizettem azt megeszem/megiszom/hazaviszem, így erőt vettem magam és hazaszenvedtem a dolgokat. Még most is izomlázam van. De legalább megtanultam, hogy autó nélkül ne akarjak nagybevásárlást csinálni.

Okt 23-ás hétvégén elmentem vásárolni, hogy kibővítsem szegényes ruhatáram (ugye 23kg cucc jöhetett a repülőgépen, amiből a 2 öltöny meg a szövetkabát máris elvitt egy csomót) és közben megéheztem, így beugrottam egy KFC-be. Nem vagyok az a nagy gyorsétterembe járó, itt kinn pedig végképp kerülni akarom őket, mert hát láttam a Supersize Me-t. De a KFC-t mindig normálisabb gyorsétteremnek gondoltam. Eddig. Nemcsak a kaja volt iszonyatosan rossz, de olyan, hogy érezted, hogy full egészségtelen dolgot eszel, hanem a hely tele volt kövérekkel, és szinte látta az ember, hogy milyen sors vár rá, ha gyakran jár ilyen helyre. Tudom, eddig azt mondtam, hogy az itteniek meglepően szembe mennek az általunk kialakított amerikai emberképpel, mert nemhogy nem kövérek, de még sportolnak is, és egészségesen étkeznek… Na, csak azt felejtettem el hozzátenni, hogy: …persze aki megteheti. Mert a kevésbé tehetősek –jellemzően feketék vagy spanyolajkúak- ilyen helyekre járnak enni, és meg is van az eredménye. Na mindegy, a lényeg, hogy úgy megijedtem, hogy egy ideig biztos nem megyek gyorsétterembe.

Két hete beköltöztem a lakásomba. A fenti nevek közül egy a tulajé egy a lányé, akit már említettem korábban, egy az új lakótársamé, aki előttem 1 nappal költözött be, kettő a kutyáké egy pedig az én nevem. Gondolom ez utóbbit nem nehéz kitalálni. Szóval mi alkotjuk a "családot". Az új lakó újságír, a tulaj spanyoltanár, a lány az Apple-nél dolgozik a kutyák meg itthon alszanak :)

Szombaton cuccoltam át, V elhozott kocsival, amiért nagyon hálás vagyok, sőt elmentünk vásárolni is, hogy meglegyen minden szükséges dolog. Na ez nem volt 2 perc, mert kellett lámpa, vasalódeszka (!!!), borotva, mosópor (!!!), tükör, párna, paplan, ágynemű, szóval minden, ami a minimális luxushoz kell. A szobám nagyon szuper, majd teszek fel képet is róla, és a tulaj rendelt ágyat is nekem, mivel itt csak egy kihúzható kanapé volt, és mondta, hogy azt lecseréli nekem. Beköltözés után az újságíró sráccal beszélgettem egy csomót, érdekes személyiség, 32 éves, de 25nél nem néz ki többnek, éveket élt D-Koreában, Svédországban, kárt Pakisztánban meg ezer más helyen, és elég kritikus az USA-val szemben. Ennel eléggé örülök,mert jókat lehet vele vitatkozni az élet nagy dolgairól, emellett jól ellensúlyozza az én előzetes lelkesedésemet az országgal szemben :) Este megnéztük a Social Network mozit (a Facebookost, ha így jobban tetszik) szóval megvolt az első itteni mozi is. Elég jó a film, bár a vége egy kicsit össze van csapva, dehát nem lehe minden tökéletes.

Hétfő este, munka után mikor hazamentem, a többiek ott ültek az asztal körül. Mindenki épp vacsorát készített, közben beszélgettek, meg ugye ismerkedtünk is egymással, hiszen az 2 új ember is beköltözött a lakásba. Szerencsére a tulajdonos igen szigorú volt, már ami a background checket illeti, így nem félek, hogy leszúrnak álmomban, sőt azt hiszem egész jó csapat fog itt összejönni. Bizakodó vagyok.

Ami a munkát illeti, kaptam egy új projektet, ami miatt nagyon izgatott lettem, de még nem merem elkiabálni, nehogy elillanjon. De e lényeg, hogy sokkal motiváltabb lettem :)

Ja, és a héten egyik este Fight Club-ot néztünk. Hát mi ez, ha nem Isteni jel? :)

Október 13-tól én is beléptem a Nagybetűs Életbe és megvolt az első munkanapom. Szerencsére nem késtem el, szóval minden rendben ment. Csak 11-re kellett mennem, rögtön felmentünk a 7. emeletre, ahol az iroda van (a mi részlegünké, mivel a CSIS elfoglalja a 4-7. emeleteket)

Besian, az albán supervisorom bemutatott mindenkinek, aki ott volt, utána meg az egyik gyakornoklány Catherine körbevezetett az épületben (A CSISnek még könyvtára is van)
Eleinte egy elég szar gépet, és a legrosszabb asztalt kaptam volna, de a többi gyakornok "megsajnált" és felajánlották, hogy üljek oda hozzájuk, mert ott gyorsabb a gép, és jó a társaság. Mondjuk ők nem a mi részlegünk (mi Eastern Europe vagyunk) hanem Russia&Eurasia, de nagyon jófejek (egy amerikai srác és egy orosz csaj van ott). Mondjuk néha oroszul beszélnek, amit nem értek.

Velem szemben pedig egy olasz-német srác ül, aki majdnem azt csinálja, amivel foglalkozni akartam. A Kissinger Chairnél van, és épp azt kutatja, hogy a válság miatt költségmegszorítások hogyan érintik az európai hadseregek tengerentúli bevethetőségét. Francba.... De mondta, hogy segítsek majd neki, mert Mo-ról is írnia kell majd, de kellene némi fordítás. Remélem ha segítek neki, ő is bevon jobban, és akkor elindulhatok "kifelé" a mostani pozíciómból.

Mert jelenleg, amit csinálok az annyira nem izgi. Hetente 3 hazai hírt kell röviden összefoglalnom, ami az elmúlt héten történt . Ez majd a hírlevélbe megy. Ilyet minden héten kell majd csinálnom, de egyre több országot kapok még. Emellett lesz egy blog is, ahova írnom kell, szerencsére itt nincs megkötés, szóval majd biztonságpolitikai jellegű írásokat közlök. (mondjuk ez fura, mert soha nem akartam újságíró lenni, pláne nem angolul) Meg majd konferenciát kell szerveznem, meg segítenem lebonyolítani, meg járnom mindefelé. Az a jó a CSIS-ben, hogy nagyon sok okos ember jön, és szinte minden konferenciára be lehet ülni. Fura ez, mert olyan embereket látok, akiknek a tanulmányait olvastam az egyetemi éveim alatt, most meg itt vannak testközelben, oda lehet menni hozzájuk, kérdezni, stb. Persze még nem merek, de ez a lámpalázam remélem hamarosan elmúlik.

Ezen a héten volt az US Navy 235. születésnapja, amit napra pontosan minden évben megünnepelnek az amerikaiak. Ez elég vicces európai szemmel, dehát ez van. Mivel nálunk is sok katonai kutató dolgozik, így nálunk is volt ünnepség. Egy admirális tartott beszédet, volt répatorta (en olyan rossz, mint amilyenek hangzik) és lehetett sört inni munkaidőben. Azt hiszem jól fogom érezni magam :)

Nyilván a városnézés mellett a lakáskeresés volt a legfontosabb programom, mivel a szállásom csak átmeneti volt, és amúgy sem akartam a házigazdáim terhére lenni. Már szeptember vége óta nézegettem az interneten a hirdetéseket, szerintem vagy 1000-et lecsekkoltam, de ugye finnyás is vagyok, meg anyagilag sem engedhetek meg magamnak akármit.

Érdekes amúgy itt a lakáskeresés. DC iszonyatosan tranzitváros, emberek folyton érkeznek, mások távoznak leginkább a munka miatt. Van 3 Egyetem, rengeteg ösztöndíjas, így a lakótárskeresés igen aktív a weboldalakon. De ami miatt érdekes, az az, hogy itt az emberek leginkább a személyes tuldajondságokra helyezik a hangsúlyt. A legtöbb hirdetésben van kb 1 bekezdés a lakásról, illetve 2-3 a benne lakó emberekről. Kik ők, hány évesek, mit dolgoznak, mi érdekli őket, stb. Érdekes sztorik vannak, és persze jelentkezni is őgy kell, hogy Te is írsz magadról némi információt. Van ahová egyenesen kérdőívet kell kitölteni vagy írni egy vicces sztorit. Ez tetszett, bár nem kevés munka volt velük.

Végül sokan nem írtak vissza -biztos nem tudtam elég frappánsan fogalmazni, vagy nem akartak európait - de azért kaptam pár érdekes választ. El is mentem megnézni több lakást, és hát volt ahol kissé elszörnyedtem. Bármilyen lyukat ki lehet adni itt, elég sokért, de azért kell egy fokú igénytelenség, hogy valaki beköltözzön :)

Szerencsére találtam egy nagyon jó ajánlatot, igaz kicsit messze van a munkahelyemtől, de cserébe ez egy rendes családi ház, egy fiatalos 30-as tulajjal, akinek van 2 aranyos kutyája, akik bejöhetnek a lakásba, illetve egy fiatal csaj bérlője, aki az emeleten lakik. Ez volt a legszimpatikusabb az összes ajánlat közül, így nem is kerestem tovább, sőt, mire a másik helyről távoznom kellett már készen is álltam a költözésre.

Az első héten még nem kellett dolgoznom, így a lakáskeresés mellett bőven maradt időm turistáskodni is.

Első nap még csak gyalog mertem felfedezni a környéket, szerencsére volt egy Bank of America a környéken, ahol megnyitottam az itteni számlámat. Jók ezek az amerikai bankok, mert itt tényleg leülnek veled egy asztalhoz, mint rendes ügyféllel, nem úgy, mint otthon, hogy egy ablaknál intézed az ügyeidet.

Georgetown, ahol laktam a város egyik legpuccosabb környéke amúgy. Tele van régi házakkal, kávézókkal, drága butikokkal, éttermekkel. Itt van a híres Georgetown University is, szóval erre rengeteg a diák így eléggé zajlik az élet. Meg persze itt laknak a gazdagok is, és a belváros is viszonylag közel van. Mindezen tényezők természetesen azt eredményezték, hogy nem is gondolhattam arra, hogy én is ide költözöm, hiszen ez túl drága lett volna nekem. De azért az első héten minden nap mentem, amennyit csak tudtam, és próbáltam magambaszívni annyit ebből a környékből, amennyit csak lehet.

Másnap és az elkövetkezendő napokban bementem a belvárosba, és végigjártam igen sok turistalátványosságot. Milyen a város? Nekem fantasztikus. Széles, négyzethálósan elrendezett utcák, 9 emeletnél nem magasabb épületek (nem szeretem a felhőkarcolókat), viszonylag jó tömegközlekedés, rengeteg park és zöld terület (és kismillió mókus) kormányhivatalok, ingyenes múzeumok (majd, ha jön a rossz idő) és "értelmiségi" légkör. Apropó négyzethálós elredezés: imádom. Délről északra növekszik az ABC és keletről nyugatra pedig az utcák száma. (persze csak a belvárosban, mert hamar elfogy az ABC). De mondjuk az szuper jó, hogyha a F és 12. sarkán vagy és a K és 16.hoz kell menned,akkor tudod,hogy 5 sarkot kell északnak és 4-et nyugatnak sétálnod és már ott is vagy.

Ja, az idő csodás volt, végig rövidujjú-farmer volt rajtam és sötétedés után kellett csak pulcsit vennem. Rengeteget gyalogoltam, óriási távolságok vannak itt a városban, dehát ez márcsak Amerika! Nagyon felemelő érzés volt a fehér ház előtt állni (bármilyen kicsi is) vagy a II. vh-s katonai emlékműnél, esetleg végigsétálni a reflecting pool mellett, amit eddig csak filmről láttam. Egyszer elment mellettem a first lady konvoja, pénteken meg Obama repült el felettem, épp a kampánykörútjáról érkezett vissza. (3 helikopter repül, és csak a fehér ház előtt közvetlen válik ki az egyik a kötelékből, és száll le a déli pázsiton.)

Közben persze lakásokat is keresegettem, így volt szerencsém gázabb környékekre is ellátogatni. Ha Georgetownban csak a gazdag fehérek élnek, akkor elmondható, hogy máshol pedig a szegényebb Latinok vagy Afroamerikaiak. Van olyan környék, ahol minden csak spanyolul van kiírva, és hirtelen nem is hinnéd,hogy az USA-ban vagy, máshol pedig Te vagy az egyetlen fehér bőrű aki az utcán sétál. Mondjuk ez engem sosem zavart, sőt ez az "igazi" életérzés, nem a kékvérű bankiigazgatók házai előtt sétálni. Ja, mondjuk az vicces, hogy olyan, mintha az egész város vagy 150 éve meglátt volna az időben, és a belváros illetve a közintézmények kivételével minden ház ma is ugyanúgy néz ki, mint a polgárháborús időkben játszódó filmekben. Persze belül mind modern, de a külcsíny az megér egy misét.

In medias res: Október elején érkeztem meg ide Washington D.C-be, este 10-re, a Dulles International Airportra. Nem kívánom leírni, hogy milyen volt eljönni otthonról, mert ezt gondolom mindenki tudja. Szeretteket és barátokat hátrahagyni sosem egyszerű, főleg, ha az ember ilyen messzire, és ilyen hosszú időre jön el otthonról. (bár az idő relatív, nekem azért ez hosszú időnek számít) Megvolt minden, mi ilyenkor kell, a mosolyoktól és ölelésektől kezdve, az izgatottságon és a "nem akarok elmenni"-n keresztül a sírásig. Érzelmek széles skáláját ilyen rövid idő alatt nem könnyű, de az ismeretlen mindig legalább annyi jót is hozhat, mint amennyi félelmet. Szzal bátorítottam magam, hogy fiatal vagyok, most kell még menni, és Amerika biztos jó hely, emellett szakmailag is sokat fogok tanulni az ittlétem alatt. Csakhát az embernek vannak gyökerei, amiket nem szívesen hagy hátra. De ugye az erős gyökerek még a legnagyobb vihart is kibírják, ígyhát én is repülőre szálltam azon a bizonyos keddi délutánon...

A repülőgép az "angolszász" kategória volt. Sarkvidékké légkondizott belső tér, kedves, de korlátozott kiszolgálás, párhuzamosan vetített filmek, és viszonylag szar kaja. Hú, ez most sznobul hangzott, de akkor is csak a Lufthansához tudom hasonlítani, amivel két éve mentem Los Angelesbe, és normális klíma volt rajta, touch-sreeenes képernyőn választhattam magamnak filmet, és annyi gin tonicot ihattam az úton, amennyit csak akartam. Nem alszom a gépen, mert így, mire odaérek, már totál fáradt leszek, és szépen átalszom a jet-laget.

Éjfélre érkeztem ideiglenes szállásomra, M-hez és V-hez (név sokszor nem lesz feltüntetve, tudjátok, privacy!) akik 2 magyar lány, és D.C.-ben dolgoznak. Csak M volt otthon egész héten, így az ajándékcserebere után (becsempésztem némi magyar csokit, pálinkát és kártyát nekik, cserébe kaptam metrókártyát, térképet és lakáskulcsot) megkaptam a belső szobát és hamarosan aludtam. Ja, persze előtte azért elég sokat beszélgettünk, ő DC-ről és meg a friss magyar hírekről meséltem neki. Jól megvoltunk, és mindezt úgy, hogy előtte nem is ismertük egymást, dehát azt hiszem mindketten olyan emberek vagyunk, akikkel könnyű kijönni.

Kedves Olvasók (ha lesznek egyáltalán)!

Hol vagyok? "As the name implies, an aircraft carrier carries aircraft" Szóval, ahogy a cím sejteti Washington D.C.-ben vagyok, tehát nem abban az államban, ahol Edward a vámpírokat hajkurássza, hanem a fővárosban.

Meddig? Nyárig

Mit csinálok? Ösztöndíjasként egy amerikai külügyi kutatóintézetben dolgozom.

Miért írok blogot? Mert lusta vagyok mindenkinek külön-külön e-maileket írni. Mert jó lesz majd egyszer visszaolvasni. Mert vannak olyan dologok, amiket sokszor nem bírok magamban tartani. Mert szeretek blogot olvasni, tehát remélem én is szerzek majd némi kellemes pillanatot az olvasóimnak.

Kommentek? Yes, please, különben sosem tudom meg, olvas-e valaki, és velük mi van.

Blogot írni egy elég kétélű történet. Van,hogy arra is nehéz rávenni magad, hogy írj valamit, máskor pedig annyi mindent szeretnél leírni, de aztán megjelennek bizonyos gondolatok az ember fejében, és inkább úgy dönt, hogy nem ír semmit. Az én limitált bulvártudásom szerint Demcsák Zsuzsa kormányszóvivői posztját is egy blogbejegyzése tette taccsra, tehát annak ellenére, hogy ez itt az őszinteség helye, azért igyekszem majd úgy tálalni minden örömömet és bánatomat, hogy az mindenki számára szalonképes legyen. Ki tudja, lehet, hogy egyszer eljutok oda, hogy már érdemes lesz a múltamban is vájkálni. Mert ugye, ahogy a mondás tartja: Inkább legyen száz irigyed, mint egy szánód. Megpróbálom tehát az arany középút keskeny vonalát követni, amely a semmitmondás sivataga, és kígyók-övezte alamafák között húzódik valahol.

Enjoy!