Október 13-tól én is beléptem a Nagybetűs Életbe és megvolt az első munkanapom. Szerencsére nem késtem el, szóval minden rendben ment. Csak 11-re kellett mennem, rögtön felmentünk a 7. emeletre, ahol az iroda van (a mi részlegünké, mivel a CSIS elfoglalja a 4-7. emeleteket)
Besian, az albán supervisorom bemutatott mindenkinek, aki ott volt, utána meg az egyik gyakornoklány Catherine körbevezetett az épületben (A CSISnek még könyvtára is van)
Eleinte egy elég szar gépet, és a legrosszabb asztalt kaptam volna, de a többi gyakornok "megsajnált" és felajánlották, hogy üljek oda hozzájuk, mert ott gyorsabb a gép, és jó a társaság. Mondjuk ők nem a mi részlegünk (mi Eastern Europe vagyunk) hanem Russia&Eurasia, de nagyon jófejek (egy amerikai srác és egy orosz csaj van ott). Mondjuk néha oroszul beszélnek, amit nem értek.
Velem szemben pedig egy olasz-német srác ül, aki majdnem azt csinálja, amivel foglalkozni akartam. A Kissinger Chairnél van, és épp azt kutatja, hogy a válság miatt költségmegszorítások hogyan érintik az európai hadseregek tengerentúli bevethetőségét. Francba.... De mondta, hogy segítsek majd neki, mert Mo-ról is írnia kell majd, de kellene némi fordítás. Remélem ha segítek neki, ő is bevon jobban, és akkor elindulhatok "kifelé" a mostani pozíciómból.
Mert jelenleg, amit csinálok az annyira nem izgi. Hetente 3 hazai hírt kell röviden összefoglalnom, ami az elmúlt héten történt . Ez majd a hírlevélbe megy. Ilyet minden héten kell majd csinálnom, de egyre több országot kapok még. Emellett lesz egy blog is, ahova írnom kell, szerencsére itt nincs megkötés, szóval majd biztonságpolitikai jellegű írásokat közlök. (mondjuk ez fura, mert soha nem akartam újságíró lenni, pláne nem angolul) Meg majd konferenciát kell szerveznem, meg segítenem lebonyolítani, meg járnom mindefelé. Az a jó a CSIS-ben, hogy nagyon sok okos ember jön, és szinte minden konferenciára be lehet ülni. Fura ez, mert olyan embereket látok, akiknek a tanulmányait olvastam az egyetemi éveim alatt, most meg itt vannak testközelben, oda lehet menni hozzájuk, kérdezni, stb. Persze még nem merek, de ez a lámpalázam remélem hamarosan elmúlik.
Ezen a héten volt az US Navy 235. születésnapja, amit napra pontosan minden évben megünnepelnek az amerikaiak. Ez elég vicces európai szemmel, dehát ez van. Mivel nálunk is sok katonai kutató dolgozik, így nálunk is volt ünnepség. Egy admirális tartott beszédet, volt répatorta (en olyan rossz, mint amilyenek hangzik) és lehetett sört inni munkaidőben. Azt hiszem jól fogom érezni magam :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.